Gazdag István: Nemzetközi és nemzetbiztonsági kockázat


Amikor egy önmagát vérségi alapon meghatározó, megszervező és azonosító belterjes embercsoport (endogámia) ... akkor ideológiai rasszizmussal állunk szemben, annak is a legfanatikusabb formájával. 

1) felsőbbrendűnek képzeli magát a többiekhez képest, ebből következően előjogokat vindikál magának más népekkel szemben, és jogot formál egy másik nép életterére különböző egyéni és állítólagos ideológiai, történelmi, nemzeti, kulturális, faji, vallási, isteni sajátos jogok nevében;

2) úgy véli, hogy élet-halál joga illeti meg mindenki fölött;
3) mindent a valódi vagy feltételezett közösségi hovatartozására és érdekeire vezet vissza;
4) csak az érdekei függvényében tűri el mások létezését;
5) embereket és népeket alávet az érdekeinek;
6) minden jogot és minden emberséget megtagad azoktól, akik nem hajlandók alávetni magukat az érdekeinek és nézeteinek;
7) minden más kultúrát megtagad, amely nem felel meg az érdekeinek;
8) erőszakkal, fenyegetéssel, zsarolással, korrupcióval és / vagy a törvény erejével más népekre (vagy egy adott ország állampolgáraira) erőlteti kultúráját, világnézetét és állítólagos történelmi igazságait;
9) az általa propagált Új Világrenddel szemben renitens népek gyűlöletére és leigázására uszít;
10) másokat megfoszt az alapvető szabadságjogaiktól;
11) az őt befogadó államok elnyomó apparátusánál – pusztán nézeteik és véleményük miatt – (őshonos) állampolgárokat feljelent, hogy az alapvető szabadságjogaikat megsértse;
12) másokra erőlteti élet- és gondolkodásmódját;
13) hierarchiát állít fel a kultúrák és a jogok között, megtagadván másokét;
14) a fogalmakat eredeti jelentésükből kiforgatva áldozatait hóhéroknak / terroristáknak minősíti;
15) meghódít hatalmi pozíciókat és monopolizál különböző tevékenységi köröket, hogy uraljon és alávessen másokat;
16) saját(ságos) értékeire hivatkozva bűnössé nyilvánít, üldöz, elnyom másokat, és elfoglal, megszáll, leigáz országokat;
17) kriminalizáló retorikát használ más embercsoportokkal szemben;
18) politikailag, gazdaságilag és kulturálisan gyarmatosít országokat,
akkor ideológiai rasszizmussal állunk szemben, annak is a legfanatikusabb formájával.

Céljaik megvalósításához az ideológiai rasszizmus licenctulajdonosai mindig a hatalom és az államok (tkp. az államhatalom) meghódítására törekednek. Ez a hódítás anyagi, politikai, egyesülési-társulási és törvényhozói módszerekkel történik, és a politikai, pénzügyi és gazdasági területek összessége mellett az eszmék, a kultúra, a médiumok és a jog kisajátítását is jelenti az állam(ok) intézményeinek és politikájának a saját érdekeik szolgálatába állítása végett, és persze azért, hogy a törekvéseiket kiszolgáló csatlósaik befuttatását, büntetlenségét és érinthetetlenségét biztosítsák.

Amikor a politikusok törvényhozói, rendőri és igazságszolgáltatási eszközökkel közreműködnek vagy segédkeznek az előbbi rasszizmusforma politikai, törvényes és represszív alkalmazásában, akkor az ideológiai rasszizmus - minden kincstári cáfolat ellenére - állami rasszizmussá válik. Ritka kivételektől eltekintve ugyanis az állami rasszizmus óvakodik attól, hogy nyíltan felfedje a lényegét, viszont ürügyekre hivatkozik és törvényeket használ az érvényesüléséhez. Nem számít, hogy ezek a törvények megsértik az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát és az ENSZ alapokmányát, mivel ezek is csak arra szolgálnak, hogy az érdekeit és propagandája szükségleteit védelmezzék. Akárcsak a törvényei, amelyeket megtévesztésül „antirasszistának” titulálnak, holott szellemüket, lényegüket, céljaikat és alkalmazásukat tekintve kifejezetten rasszisták, mégpedig a szó legszorosabb értelmében, hiszen a másként gondolkodást egy faj/nép/nemzet/vallás (?) sajátos „érzékenységéhez” igazodva kriminalizálják. E törvényeket háborús fegyverként használni népek és embercsoportok ellen – mi ez, ha nem rasszizmus?

Léteznek szervezetek, amelyek az „antirasszizmus” zászlaját lobogtatva, de egy rasszista idegen állam szolgálatában önmagukat az emberi jogok védelmezőinek állítják be, és miközben propagandájukban és alapító irataikban farizeus módon testvériségről és szólásszabadságról papolnak, valójában szüntelenül gyűlöletet szítanak, inzultálnak, kriminalizálnak és denunciálnak, azokat üldözve és citálva bíróság elé, akik nem hajlandók fejet hajtani a rasszizmus leggyalázatosabb formája előtt – mi a rasszizmus, ha nem ez?

E szervezetek legfőbb célja egy rasszista idegen állam kritikátlan tömjénezése, a vele szemben, rasszista államalkotó ideológiájával, agresszív területszerző módszereivel és az ezeket megtestesítő és kivitelező személyekkel szemben megfogalmazódó bírálatok elfojtása, és persze mindenhol az ugyanezt a modellt imitáló államok létrehozása, röviden: mindenhol az ő ideológiai modelljüknek megfelelő és nekik hasznot hajtó állami rasszizmus megteremtése.

Ma már az ún. nyugati blokk legtöbb országában ezek a nyomásgyakorló szervezetek (lobbik) dirigálnak, ezek sugallják a törvényeket, ezek jelentik az állami rasszizmus legfőbb támaszait, a rendőri és igazságszolgáltatási apparátussal való bennfentes kollaborációjuk nélkül ugyanis nem lenne állami rasszizmus, amelynek alapja a média révén koncentrált féktelen gyűlöletszítás - a gondolati disszidensek, másként gondolkodók, autonóm szellemek megbélyegzése, megvádolása, zaklatása, bűnössé nyilvánítása.

Mindez a demokrácia legszentebb eszméire hivatkozva zajlik, olyan „értékek” nevében, amelyek természetüknél fogva úgymond „felsőbbrendűek”, ugyanakkor viszont azzal, hogy mások értékeit ab ovo tagadják vagy elutasítják, a tolerancia mélypontja mellett a hipokrízis csimborasszóját is megvalósítják. Vajon még meddig? Költői kérdés, tudom. (antidogma)