Az amerikai mágnás - Millákat fizet a Millának


Még az október 23-i demonstráció előtt bejelentkezett Juhász Péternél, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) nevű szervezet elnökénél Richard Field amerikai vállalkozó, hogy támogatná az ellenzéki mozgalmat, írja a HVG című hetilap.

Field Magyarországon többek között az LMP támogatójaként lett ismert, illetve azzal, hogy ő volt az ötletgazdája annak az akciónak, amelynek keretében 2011 áprilisában a Vöröskereszt szervezésében Gyöngyöspatáról háromszáz cigány nőt és gyermeket szállítottak el. Az üzletember ezt követően közölte: elhagyja Magyarországot.

Egy kicsit tovább gondolva: Miért érdeke egy amerikai “vállalkozónak”, hogy egy, az USA-tól távoli, világpolitikai szempontból jelentéktelen tényezőjű ország leendő kis pártját támogassa? Akárhogy is, nekem például John Perkins gazdasági bérgyilkos jut eszembe. Valamiért azt gondolom, hogy valójában bizonyos érdekcsoport, a háttérhatalom mozgósítja magát, hogy lezsírozza a jövő fogaskerekeit, ami az ő gépezetükben működik. A jóságos Richard bácsi tehát így máris érdekes fényben világít! Mindezt a Millások, és Juhász Péter benyeli? 

Ráadásul, ahogyan az Index cikke írja: „Pénzt még egyelőre nem kaptunk” – mondta Juhász a HVG-nek. „A támogatás jelenleg abból áll, hogy Field finanszírozza a Milla-elnök november 3-án kezdődő egyhetes útját az Egyesült Államokba. Ennek célja a mozgalom megismertetése a lehetséges támogatókkal, a találkozók egy részét Juhász szervezi a saját kapcsolatai révén, néhányat pedig Field.” – egyszóval a szőnyeg szélére áll Juhász, mint anno Kádár Moszkvában, az őt követők meg mindig máshol. Csak éppen nem Budapesten, vagy épp a saját támogatóik előtt. Hát nem érdekes?

A HVG nyomán; HVS