A lakhatás alapvető jog - a globális pénzhatalom felülírja az emberi értékeket


Végre itt a bankszter-válság! Reméljük véglegesen a történelem szemétdombjára kerülnek az adóssággyárak és velük együtt a süllyesztőbe kerülhetnek az alapvető erkölcsi és emberi jogok, az etikai normák sárbataposói. Új törvények alapján kell büntetni őket, életük végéig tartó büntetéssel viszonozni számukra bűnös cselekedeteiket. A végrehajtási rendelkezés ezen esetben csak a soha semmilyen feltétellel nem szabadulhat, és az ítélet teljes időtartama alatt a szabad ég alatt fedél nélkül végrehajtandó kitétellel lehet majd érvényes.

Milyen jó is lenne, ha így végezhetnénk az igazságérzetet megnyugtató elégtételt az emberszabású élősködő parazitákon. Ha a leírtak ma még nem válhatnak valósággá, attól a közeljövőben nem kell kizárni a megvalósulás lehetőségét. Olyan ugye nincs, és nem is volt, hogy valakik végig csak nyerő szériába játszanak. Hamarosan a pénzzel együtt elfogy a türelem is, és akkor megállíthatatlan folyamatok temetik maguk alá a múltat. Az alábbiakban Takács András gondolatai következnek;

"Takács András: A Koppány Csoport a minap egy konferenciát tartott a kilakoltatások megakadályozása érdekében több civilszervezet részvételével. E megbeszélés anyagaként született az alábbi írásom.

Egy társadalom lényegét, annak természetét az azt működtető intézményrendszer, jogrendszer mutatja meg. Ha egy adott társadalom működését, mint egy élő organizmust vizsgáljuk, akkor különböző területeinek vizsgálata esetén (gazdaság, oktatás, szociálpolitika, egészségügy, igazságszolgáltatás stb.) felvetődik a kérdés: Ki a kedvezményezett kör? Nehéz egyértelmű választ adni, mivel a különböző területeknek, különböző társadalmi csoportok lehetnek a kedvezményezettei, ezért a kedvezményezett körök és célok eltérhetnek egymástól.

Esetünkben, az otthonunk védelme kérdésében, egyértelműen kijelenthetjük, hogy a jog, a törvény, a pénzintézetek, és a végrehajtást kérők érdekeit helyezi előtérbe, vagyis ők a kedvezményezettek. Éppen ezért a jogszerűséget azért nem tekinthetjük cselekvéseink irányadójának, mert nem értünk alkották meg a ránk vonatkozó törvényeket, hanem ellenünk.

Egy társadalomtól és azt működtető jogrendtől elvárható és alapvető követelmény, az erkölcs, a tisztesség, a méltányosság. A lakhatás olyan alapvető emberi jog, ami a családvédelem alapja. (Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 25. cikk, 1.: Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti.)

Ha megnézzük a világban folyó társadalmi folyamatokat, akkor joggal kijelenthetjük, hogy a globális pénzhatalom felülírja mindazon emberi értékeket, amit elődeink kiharcoltak, és mint szerzett jogot általánossá tettek.


Hazánk tekintetében a rendszerváltás nem csak az „egypárti” diktatúra áldemokratikus politikai rendszerét törölte el, változtatta meg, hanem olyan szociális és gazdasági alapokat is felszámolt, amely a társadalom szociális alapjait biztosította a hazai ipar és kereskedelem révén. Összességében kimondhatjuk, hogy a rendszerváltás mára a hazaárulás kategóriájába sorolható. Ez a rabló, kifosztó folyamat most elérte az otthonainkat is.

Éppen ezért az otthonvédelem ügyét nem kezelhetjük eseti jogi, szociális kérdésként, hanem egy társadalmi, gazdasági folyamat végtermékeként kell értékelnünk, ami felvet különböző politikai kérdéseket. Hogyan jutottunk idáig? Milyen politikai és jogi döntések tették lehetővé a jelenlegi helyzet kialakulását? Kik a felelősek ezért?

Visszatérve az otthonvédelem elvi és gyakorlati problémájára. Ez egy küzdelem, ami nem korlátozható az adott jogi keretek közé, mivel épp az a társadalmi és politikai folyamat kényszeríttette a családok többségét az otthonuk elvesztésére, amit a törvényeink kiszolgálnak és védenek.

Megítélésem szerint a Koppány Csoport radikális fellépése többet tett az otthonaink védelmében, mint a sziszifuszi jogászkodás, vagy a petíciógyártás, ami nem jelenti azt, hogy a különböző utak ne lehetnének összekapcsolhatók, s így eredményesebben küzdhetnénk az otthonaink védelmében.

Ne felejtsük el az erkölcs, az emberi humánum, a nyilvánosság a mi fegyverünk. Ha összefogunk és kitartunk meg lesz az eredménye."

Kapcsolódó téma:

Kártérítési perek indulnak a közjegyzők ellen, mert közokiratokkal fedezték a banki devizahitelcsalásokat, jogtipró módon lehetővé téve ezzel, az azonnali kilakoltatásokat



HVS