Csapó Endre: Háború — november 6-a előtt


Ez nem jóslat, hanem fenyegetés Izrael államfője részéről, és a fenyegetés tárgya Irán katonai megtámadása. És mi ez a sietség? Miért november 6-a előtt kellene bekövetkeznie a háborút elindító Irán elleni izraeli légicsapásnak? Aki erre a kérdésre választ keres, fordítsa figyelmét az amerikai elnökválasztásra.
Az izraeli politikusok nyilatkozatai az utóbbi időben egyre valószínűbbé teszik, hogy a zsidó állam megelőző csapásként iráni atomlétesítményeket fog megtámadni. A nemzetközi sajtóban megjelent találgatások szerint Izrael még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt légi csapást mérhet iráni atomipari létesítményekre. Izraeli gépek 1981-ben Irakban lebombáztak egy épülő atomreaktort, és hasonló akciót hajtottak végre 2007-ben Szíriában.

Az ok, vagy indok: Irán előbb-utóbb atombomba birtokába jut, ami Izrael részére életveszélyt jelent. Szeptember 23-i jelentések szerint Izraelben mindenki egy esetleges háborúra készül. A helyzetet a szíriai polgárháború miatti fenyegetettség és belpolitikai problémák is bonyolítják. Az amerikai elnökválasztás döntő lehet a háború kérdésében. Köztémává váltak Irán atomlétesítményei és kétes célú atomprogramjai; a hatvannégy éve megalakult ország lakosai az iráni kormány törekvéseit súlyos fenyegetésnek ítélik meg. Bevásárlóközpontokban vagy postahivatalokban áll sorba, hogy átvegye gázálarcát. Számítógépes adatbázisokból, újságok felhívásaiból kigyűjti azoknak az óvóhelyeknek és mélygarázsoknak a címét, amelyek otthonuk közelében találhatók, ahol védelmet találhatnak akkor, ha megérkezik a nem várt sms arról, hogy rakétatámadás várható.

Az 1999-ben megalkotott, Tal-törvény biztosította az ultraortodox és az arab lakosság katonai szolgálat alóli mentességét. Az ortodoxok ügyében Mofaz és Netanjahu nem jutott dűlőre, ezért alig hetven napos közös kormányzás után, július 17-én felbontották a koalíciós megállapodást. A Tal-törvény hatályát veszítette ugyan, de az ortodoxok tömeges bevonulása még várat magára. Kérdés, hogy egyáltalán hasznosak lehetnek-e a hadsereg számára. Egyébként is, mint azt egyik rabbijuk leszögezte, inkább börtönbe vonulnak, mintsem a hadseregbe.

Iránnal kapcsolatban a nagy kérdés most az, hogy ki fenyeget kit. Irán, atomprogramjával a világot, vagy Izrael Iránt egy megelőző katonai csapással az atomprogram végetvetése érdekében. Mindezt még tetézi a közelgő amerikai elnökválasztás is, Izraelnek szüksége lenne ugyanis Amerika támogatására az Irán elleni támadáshoz. A republikánus aspiráns, Romney a háború mellett tört lándzsát, a még hivatalban lévő demokrata Obama viszont a békés, diplomáciai megoldás mellett kardoskodik. Netanjahu viszont – akarva vagy akaratlanul – Romneynak korteskedik azzal, hogy a republikánus jelölt „megoldását” szorgalmazza.

MTI szeptember 14-i jelentés szerint elhatárolódott Benjámin Netanjahu Iránnal kapcsolatos álláspontjától az izraeli kormányfő helyettese és párttársa, Dan Meridor. Az izraeli katonai rádiónak nyilatkozva a miniszterelnök-helyettes bírálta Netanjahu azon követelését, hogy az iráni atomprogram kapcsán Teheránnak határidőt szabjanak. A miniszterelnök szóban forgó – elsősorban az amerikai kormánynak címzett – követelése feszültséget váltott ki az Egyesült Államok és Izrael viszonyában. Az Obama-kormányzat ugyanis ellenzi, hogy az atomválság megoldását határidőhöz kössék, és annak túllépése esetén Teheránnnal szemben katonai csapást alkalmazzanak. Washington álláspontja az, hogy a válságot diplomáciai úton kell rendezni, és ezt a Fehér Ház a napokban is megerősítette.

Barack Obama amerikai elnök a két vezető konzultációinak keretében egyórás megbeszélést folytatott telefonon Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel – közölte szeptember 11-én a washingtoni Fehér Ház. Obama és Netanjahu eszmecseréjén szó esett arról a fenyegetésről, amelyet az iráni nukleáris program jelent, valamint a két országnak az Iránnal és más biztonsági kérdéssel kapcsolatos együttműködéséről is. A két vezető megerősítette: egységesek eltökéltségükben, hogy megakadályozzák Iránt nukleáris fegyver kifejlesztésében és egyetértettek abban, hogy folytatják szoros konzultációikat.

Mitt Romney amerikai elnökjelölt szerint a palesztinok „egyáltalán nem is akarják, hogy béke legyen”, mivel elkötelezett hívei „Izrael elpusztításának és teljes eltiprásának” – mindezek a tények és a térségben felhalmozódott számtalan probléma miatt az elnökjelölt szerint „egyszerűen elképzelhetetlen”, hogy a Közel-Keleten valaha is béke legyen. „Az ember reménykedik, hogy kialakul egy valamennyire stabil helyzet, de előbb-utóbb el kell ismernünk, hogy ez a probléma megoldhatatlan, és az is marad. A legjobb, amit tehetünk, hogy görgetjük magunk előtt, és reméljük a legjobbakat” – fogalmazott Romney a gazdag támogatóinak rendezett kampányvacsorán, ahol a titkos felvétel készült.

Netanjahu bizonyára másképpen gondolja, a bajok görgetése helyett Izraelnek szánja a régió meghatározó hatalma szerepét. Nem is az iráni atomfeljesztési törekvések okozzák a jövőbe is tekintő izraeli vezetők gondját, hanem az a tény, hogy a nyolcvan milliós lakosságú Irán nagy lendülettel fejlődik, Közelkelet legnagyobb országaként óhatatlanul a régió meghatározó hatalma lesz, ha máris nem az. Ebben az aggodalomban Amerika is részes.

Az Egyesült Államok ellen éppen most magasba csapnak a gyűlölet lángjai a muzulmán világban. Ehhez elég volt egy ostoba, Kaliforniában forgatott, s az internetre feltöltött film, amely az iszlám vallást és Mohamed prófétát gyalázza. A frusztrált arab tömegeknek több sem kellett: megrohanták és felgyújtották a líbiai Bengáziban lévő amerikai konzulátust, a tűzben életét vesztette az amerikai nagykövet és további három amerikai állampolgár. Azóta egymást érik az arab világban található amerikai és nyugati képviseletek elleni támadások. Marokkótól kezdve Irakon, Törökországon át Indonéziáig és a Fülöp-szigetekig feldühödött tömegek vonultak az utcákra, de demonstrációkat tartottak nyugati nagyvárosokban is. A muszlimok dühkitörései az amerikai érdekeltségek mellett brit, svájci és holland tulajdonokat sem kíméltek. A líbiai incidenssel szinte egy időben szabadultak el az indulatok az egyiptomi fővárosban, ahol a Tahrír tér ismét csatatérré változott. A tüntetők napokig támadták az amerikai nagykövetséget. A jemeni fővárosban, Szanaában nem sokon múlt, hogy megismétlődjenek a líbiai események: az őrjöngő tömeg megrohamozta az amerikai nagykövetséget, és a főkapun át bejutott a szigorúan őrzött létesítménybe. A hatóságok csak azzal tudták megfékezni az iszlamistákat, hogy a levegőbe lőttek. Az összecsapásnak négy halálos áldozata volt.

End Time Info internet újságon olvassuk, hogy május 27-én Leon Panetta, az Egyesült Államok védelmi minisztere kijelentette, hogy az Egyesült Államok „katonai szempontból készen áll” Irán megtámadására, szokás szerint az ország atomprogramját hozva fel indokként. Panetta nyilatkozata az USA és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által Bagdadban tartott tárgyalások után hangzott el. Hiába a hajlandóság Irán részéről a tárgyalások folytatására, egy magas beosztású amerikai tisztviselő szerint keményebb szankciók várnak az iszlám köztársaságra. Az Egyesült Államok és Izrael úgy gondolják, hogy Irán csupán azért vesz részt a tárgyalássorozatban, hogy időt nyerjen atomprogramja folytatásához. „Komoly kétségeink vannak afelől, hogy megegyezésre juthatunk Iránnal, de muszáj kimerítenünk a diplomáciai lehetőségeket” – idézte az izraeli katonai rádió az amerikai tisztviselőt.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrei 27 százalékos tisztaságúra dúsított uránium nyomait találták a fordói létesítményben februári ellenőrzésük során. Diplomaták szerint elképzelhető, hogy az iráni technikusok rosszul kalibrálták centrifugáikat, írja McClatchy. Atomfegyver előállításához 90 százalékos tisztaságú urániumra van szükség. Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy a tárgyalások csak abban az esetben lehetnek sikeresek, ha Irán teljesen felhagy az urániumdúsítással, teljes, eddig előállított dúsított urániumkészletét elszállíttatja az országból és bezárja Qomban található földalatti urániumdúsító létesítményét, írta az Associated Press május 9-én.

A  cél tekintetében nincs különbség USA és Izrael között, csupán a mód terén, most éppen az Irán elleni hadműveletek  időpontja miatt van vita. Netanjahu a vitát rövidre zárná egy izraeli légitámadással az iráni atomállomások ellen. Ez természetesen viszonzásra találna, és ha Irán déli tengerpartjai előtt már ott állomásozó amerikai flotta is iráni célpont lenne, kész a háború.

Netanjahu mindenáron háborút akar, és azonnal. Humoros eset történt közel egy évvel ezelőtt a Cannesben megtartott G20 csúcsértekezleten. Nem figyelve rá, hogy egy interjú közvetítés után még élt a vonal, a francia elnök, Sarkozy így szólt Obama elnökhöz:

‘Netanyahu, I can’t stand him. He’s a liar.’   Mire az elnök : ‘You are sick of him, but I have to deal with him every day.’ (Nem birom Netanjahut, egy hazug! — Neked van eleged belőle, nekem minden nap bajom van vele.)

Lám a világ vezetői készséges kiszolgálói az izraeli törekvéseknek, de úgy maguk között megegyeznek abban, hogy ami sok az sok. Ennek azonban semmi kihatása a politikára, a második világháború után kialakult hatalmi és előjogokra épült rendszer fennáll és nyomul globálisan.

Sir John Sawers a Daily Telegraph beszámolója szerint július 7-én tartott tájékoztatót magas beosztású köztisztviselőknek Teherán nukleáris fejlesztési programjáról, közölve, Irán kétévnyire van attól, hogy atomfegyver birtokosává váljon. Szerinte „amikor ez a pillanat elérkezik”, Izraelnek vagy az Egyesült Államoknak el kell döntenie, hogy indít-e katonai akciót Irán ellen. Az MI6 igazgatója szerint az irániak „elszántan haladnak” a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos összes ismeret és minden szükséges technológia elsajátítása felé. Ugyanennyire egyértelmű azonban az is, hogy Izrael és az Egyesült Államok „óriási veszélyekkel kerül szembe”, ha Irán atomfegyverrel felszerelt állammá válik – tette hozzá. Részletek nélkül kijelentette azt is, hogy az MI6 ügynökeinek tevékenysége nélkül Irán már 2008-ban nukleáris fegyverzettel bíró ország lett volna, és nem lenne még most is kétévnyire az atomfegyver birtoklásától.

Az amerikai hadi flotta sokkan régebb óta jelen van a Perzsa öböl térségében, mint a „félelem” az esetleg és majdan elkészülő iráni atombomba miatt. Április 9-i hír szerint az Egyesült Államok egy második amerikai repülőgép-hordozót küldött a Perzsa-öbölbe az iráni atomprogram miatt megnövekedett feszültség miatt – jelentette be az amerikai haditengerészet. Az utóbbi tíz évben ez lesz a negyedik alkalom, amikor egyszerre két amerikai repülőgép-hordozó tevékenykedik a Perzsa-öböl és az Arab-tenger térségében – mondta Amy Derrick-Frost, a Bahreinben állomásozó 5. flotta főtisztje. Az elsőként kivezényelt Abraham Lincolnhoz a nukleáris meghajtású Enterprise fog csatlakozni. A két repülőgép-hordozó feladata az lesz, hogy támogassák az Afganisztánban zajló amerikai katonai műveleteket, valamint a kalózokkal szembeni fellépést a szomáliai partok mentén. Amy Derrick-Frost szerint a második repülőgép-hordozó kirendelése „rutinintézkedés és nem valamilyen fenyegetésre adott külön válasz”. Az Enterprise az amerikai haditengerészet első nukleáris meghajtású repülőgép-hordozója. 1961-ben állt hadrendbe, és használatból történő kivonását idén őszre tervezik.

„Rossz nyelvek” szerint éppen jól jönne az amerikaiaknak, ha az irániak elsüllyesztik a USS Enterprise-t, amelyet 2013-ban terveznek leselejtezni. Ennek a költsége – nukleáris és más veszélyes hulladék tartalma miatt – csillagászati összegekbe kerül. Irán megtámadását igen nagy eseménnyel lehet csak indokolttá tenni az amerika közvélemény részére. Az USA 1915-ben a Lusitania óceánjáró állítólagos német tengeralattjáró általi megtorpedózására hivatkozva, 1941-ben Pearl Harborra hivatkozva hajóztak be a két világháborúba.
Amir Ali Hadzsizadeh iráni tábornok szerint nem lehetséges izraeli támadás amerikai közreműködés nélkül, ezért jogos lenne az Egyesült Államok katonai támaszpontjai ellen intézett támadás. Az állami al-Alam televíziónak nyilatkozó tábornok kijelentette, hogy ha háború lesz Izraellel, abba a térség államai is belekeverednek, mert Irán megtámadja a Bahreinben, Katarban és Afganisztánban lévő amerikai támaszpontokat.

Az Irán elleni izraeli légicsapás terve nagy vita tárgya Izraelben. Az izraeli kormánykoalícióban résztvevő Sasz vallási párt szellemi vezére, Ovadia Joszef rabbi augusztus 25-i szentbeszédében  például arra kérte az Urat, hogy „pusztítsa el Iránt és a Hezbollahot”. „Amikor azért fohászkodunk, hogy ellenségeinknek és gyűlölőinknek végük legyen, az iráni rendszerre kell gondolnunk, azokra a gonosz emberekre, akik fenyegetik Izraelt. (…) Cselekedj jót, Istenünk, írtsd ki, gyilkold le őket” – mondta, amire az összegyűlt tömeg azt válaszolta: „Ámen”. Ezzel szemben Saul Mofaz, az ellenzéki Kadima vezetője Netanjahu és Barak „veszélyes, messianisztikus céljai”-ról beszélt, ugyanakkor „szégyentelen”-nek és „cinikus”-nak nevezte a kormányt, amelynek képviselői szerinte manipulatív céllal állítják be Iránt „egzisztenciális veszély”-ként, nem törődve azzal, hogy az Irán elleni akció katasztrofális következményekkel járhat.

Mindezt összevetve a tévedés kizárásával mondhatjuk, hogy a tervezett izraeli légicsapás nyomán a Közel-Kelet egésze hadszintér lesz, arra meg csak aggódással gondolunk, hogy Európa is belesodródik, és akkor ott van még Oroszország és Kína megszakadó üzleti érdekeltségeivel. Az Európai Unió ezév január 23-án hozott határozatával olajembargót vezetett be Irán ellen. Az EU-országok külügyminisztereinek tanácskozásán megfogalmazott idokolás: hogy a teheráni rezsim ne tudja finanszírozni nukleáris programját. Az intézkedés értelmében azonnali tilalmat mondtak ki iráni nyersolajimportról szóló új szerződések megkötésére, az érvényben levő szerződéseket öt hónapos, július 1-jéig tartó átmeneti időszak beiktatásával mondták fel. Ezen a vonalon vezetve Magyarország is részese az Irán-ellenes lépésnek. Hogyis lehetett volna ebből kimaradni? És mindabból, ami még jön?

Molnár Gusztáv írja (hvg.hu 2012. szept. 9.):

„Egy volt amerikai tisztségviselő a következőképpen értelmezte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség legutóbbi Iránról szóló jelentését: 1. Az irániaknak immár 2100 urándúsító centrifugájuk van a légicsapásokkal gyakorlatilag meg nem semmisíthető fordói nukleáris létesítményben. 2. Ugyanakkor nem nőtt azoknak a gépeknek a száma, amelyek 20%-os dúsításra képesek, és a 20%-ra dúsított üzemanyag egy részét átszállították a Teheráni Kutató Reaktorba, ami azt jelenti, hogy nem növelték az atombomba gyártására alkalmas uránmennyiséget.”

Az amerikai neokonzervatív politikai tábor egy ismert kommentárora (Charles Krauthammer)  a Washington Post augusztus 31-i számában közzétett elemzéséből Molnár Gusztáv (hvg.hu) az alábbiakat állapítja meg:
„1. hogy az amerikai nekonzervatívok Izrael melletti elkötelezettsége tulajdonképpen egy bizonyos (az övékével rokon) izraeli ideológia és politika melletti elkötelezettség; 2. amennyiben Izrael támadást intéz Irán ellen, és az  Obama-adminisztráció és az amerikai közvélemény azt nem fogja egyöntetű lelkesedéssel fogadni, a neokonok (a Romney-tábor egészével egyetemben, amelyben persze nem csak neokonok vannak) egyértelműen Obamát fogják okolni, amiért Izrael, látva Amerika passzivitását, »kénytelen volt« önállóan cselekedni.

De cselekedni fog-e Izrael? Egyre nő a valószínűsége annak, hogy igen, és Douglas Bloomfieldnek igaza lehet abban, hogy erre november 6-a előtt fog sor kerülni. Mint erre korábban már én is utaltam, Netanjahu és Romney közeli kapcsolata régi keletű. Bloomfield rámutat arra, hogy »sok a közös barátjuk, tanácsadójuk és pénzügyi támogatójuk«, és így nem zárható ki, hogy »a maximális politikai hatás érdekében a két tábor összehangolja a stratégiáját«. »Az izraeli politikai vitát látva – teszi hozzá a befolyásos washingtoni szerző – nehéz nem arra gondolni, hogy az iráni nukleáris fenyegetés ugyan az ország első számú stratégiai problémája, de az a tény, hogy a legfelsőbb vezetés ennyire sürgetőnek tartja a dolgot, valahol azzal magyarázható, hogy Obama politikai sebezhetőségét akarják kihasználni, belesodorva az Egyesült Államokat egy olyan konfliktusba, amelyről az elnök úgy gondolja, hogy mind ő, mind az ország nehezen engedhet meg magának.«    

Bár az kétségtelen tény, hogy Obamának mindenképpen ártana a választások előtti izraeli katonai akció, míg Mitt Romney – mint erre Philip Stephens is felhívta a figyelmet a The Financial Times szeptember 6-i számában – a »biztonságos kispadról« figyelve az eseményeket »lelkesen szurkolhat a november előtti légicsapásnak«, én mégsem értek egyet Douglas Bloomfieldnek azzal az ugyan óvatosan, de mégiscsak félreérthetetlenül megfogalmazott tézisével, hogy a november 6-a előtti támadás fő célja nem annyira az iráni atomprogram leállítása, mint inkább Barack Obama újraválasztásának a megakadályozása.”

Nagy a valószínűsége annak, hogy Obama nem híve – legalábbis egyelőre – az Irán elleni háborúnak. Ilyen álláspontja nem valamiféle Izrael érdekeivel ellentétes természetű, hiszen Obama ilyennel nem vádolható. Például szolgál állásfoglalása az őshonos palesztinok státusza kérdésében, ami az Izrael léte óta megoldatlan. Az ügy nemzetközi vita tárgya, az izraeli politika nem fogadja el annak a ténynek a jogi fennállását, hogy két ott élő nép országa a terület, amelyen a modern Izrael állam létrejött és folyamatosan növeli területét. Obama ezzel a nézettel soha nem helyezkedett szembe, mint például elődei, Gerard Ford, Jimmy Carter és az idősebb Bush, akik felléptek Izraellel szemben az arab–izraeli béke érdekében. De most súlyosabb kérdésről, a háborúról van szó. Erőjáték folyik itt vajon Obama és Netanjahu között? Illetve a békés vagy a háborús megoldás között?


 Forrás: Magyar Élet (Melbourne)