Ez nem jóslat, hanem fenyegetés Izrael államfője részéről,
és a fenyegetés tárgya Irán katonai megtámadása. És mi ez a sietség? Miért
november 6-a előtt kellene bekövetkeznie a háborút elindító Irán elleni izraeli
légicsapásnak? Aki erre a kérdésre választ keres, fordítsa figyelmét az
amerikai elnökválasztásra.
Az izraeli politikusok nyilatkozatai az utóbbi időben egyre
valószínűbbé teszik, hogy a zsidó állam megelőző csapásként iráni
atomlétesítményeket fog megtámadni. A nemzetközi sajtóban megjelent
találgatások szerint Izrael még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt légi
csapást mérhet iráni atomipari létesítményekre. Izraeli gépek 1981-ben Irakban
lebombáztak egy épülő atomreaktort, és hasonló akciót hajtottak végre 2007-ben
Szíriában.
Az ok, vagy indok: Irán előbb-utóbb atombomba birtokába jut,
ami Izrael részére életveszélyt jelent. Szeptember 23-i jelentések szerint
Izraelben mindenki egy esetleges háborúra készül. A helyzetet a szíriai
polgárháború miatti fenyegetettség és belpolitikai problémák is bonyolítják. Az
amerikai elnökválasztás döntő lehet a háború kérdésében. Köztémává váltak Irán
atomlétesítményei és kétes célú atomprogramjai; a hatvannégy éve megalakult
ország lakosai az iráni kormány törekvéseit súlyos fenyegetésnek ítélik meg.
Bevásárlóközpontokban vagy postahivatalokban áll sorba, hogy átvegye
gázálarcát. Számítógépes adatbázisokból, újságok felhívásaiból kigyűjti azoknak
az óvóhelyeknek és mélygarázsoknak a címét, amelyek otthonuk közelében
találhatók, ahol védelmet találhatnak akkor, ha megérkezik a nem várt sms
arról, hogy rakétatámadás várható.
Az 1999-ben megalkotott, Tal-törvény biztosította az
ultraortodox és az arab lakosság katonai szolgálat alóli mentességét. Az
ortodoxok ügyében Mofaz és Netanjahu nem jutott dűlőre, ezért alig hetven napos
közös kormányzás után, július 17-én felbontották a koalíciós megállapodást. A
Tal-törvény hatályát veszítette ugyan, de az ortodoxok tömeges bevonulása még
várat magára. Kérdés, hogy egyáltalán hasznosak lehetnek-e a hadsereg számára.
Egyébként is, mint azt egyik rabbijuk leszögezte, inkább börtönbe vonulnak,
mintsem a hadseregbe.
Iránnal kapcsolatban a nagy kérdés most az, hogy ki fenyeget
kit. Irán, atomprogramjával a világot, vagy Izrael Iránt egy megelőző katonai
csapással az atomprogram végetvetése érdekében. Mindezt még tetézi a közelgő amerikai
elnökválasztás is, Izraelnek szüksége lenne ugyanis Amerika támogatására az
Irán elleni támadáshoz. A republikánus aspiráns, Romney a háború mellett tört
lándzsát, a még hivatalban lévő demokrata Obama viszont a békés, diplomáciai
megoldás mellett kardoskodik. Netanjahu viszont – akarva vagy akaratlanul –
Romneynak korteskedik azzal, hogy a republikánus jelölt „megoldását”
szorgalmazza.
MTI szeptember 14-i jelentés szerint elhatárolódott Benjámin
Netanjahu Iránnal kapcsolatos álláspontjától az izraeli kormányfő helyettese és
párttársa, Dan Meridor. Az izraeli katonai rádiónak nyilatkozva a
miniszterelnök-helyettes bírálta Netanjahu azon követelését, hogy az iráni
atomprogram kapcsán Teheránnak határidőt szabjanak. A miniszterelnök szóban
forgó – elsősorban az amerikai kormánynak címzett – követelése feszültséget
váltott ki az Egyesült Államok és Izrael viszonyában. Az Obama-kormányzat ugyanis
ellenzi, hogy az atomválság megoldását határidőhöz kössék, és annak túllépése
esetén Teheránnnal szemben katonai csapást alkalmazzanak. Washington
álláspontja az, hogy a válságot diplomáciai úton kell rendezni, és ezt a Fehér
Ház a napokban is megerősítette.
Barack Obama amerikai elnök a két vezető konzultációinak
keretében egyórás megbeszélést folytatott telefonon Benjámin Netanjahu izraeli
miniszterelnökkel – közölte szeptember 11-én a washingtoni Fehér Ház. Obama és
Netanjahu eszmecseréjén szó esett arról a fenyegetésről, amelyet az iráni
nukleáris program jelent, valamint a két országnak az Iránnal és más biztonsági
kérdéssel kapcsolatos együttműködéséről is. A két vezető megerősítette:
egységesek eltökéltségükben, hogy megakadályozzák Iránt nukleáris fegyver
kifejlesztésében és egyetértettek abban, hogy folytatják szoros
konzultációikat.
Mitt Romney amerikai elnökjelölt szerint a palesztinok
„egyáltalán nem is akarják, hogy béke legyen”, mivel elkötelezett hívei „Izrael
elpusztításának és teljes eltiprásának” – mindezek a tények és a térségben
felhalmozódott számtalan probléma miatt az elnökjelölt szerint „egyszerűen
elképzelhetetlen”, hogy a Közel-Keleten valaha is béke legyen. „Az ember
reménykedik, hogy kialakul egy valamennyire stabil helyzet, de előbb-utóbb
el kell ismernünk, hogy ez a probléma megoldhatatlan, és az is marad. A
legjobb, amit tehetünk, hogy görgetjük magunk előtt, és reméljük a legjobbakat”
– fogalmazott Romney a gazdag támogatóinak rendezett kampányvacsorán, ahol a
titkos felvétel készült.
Netanjahu bizonyára másképpen gondolja, a bajok görgetése
helyett Izraelnek szánja a régió meghatározó hatalma szerepét. Nem is az iráni
atomfeljesztési törekvések okozzák a jövőbe is tekintő izraeli vezetők gondját,
hanem az a tény, hogy a nyolcvan milliós lakosságú Irán nagy lendülettel
fejlődik, Közelkelet legnagyobb országaként óhatatlanul a régió meghatározó
hatalma lesz, ha máris nem az. Ebben az aggodalomban Amerika is részes.
Az Egyesült Államok ellen éppen most magasba csapnak a
gyűlölet lángjai a muzulmán világban. Ehhez elég volt egy ostoba, Kaliforniában
forgatott, s az internetre feltöltött film, amely az iszlám vallást és Mohamed
prófétát gyalázza. A frusztrált arab tömegeknek több sem kellett: megrohanták
és felgyújtották a líbiai Bengáziban lévő amerikai konzulátust, a tűzben életét
vesztette az amerikai nagykövet és további három amerikai állampolgár. Azóta
egymást érik az arab világban található amerikai és nyugati képviseletek elleni
támadások. Marokkótól kezdve Irakon, Törökországon át Indonéziáig és a
Fülöp-szigetekig feldühödött tömegek vonultak az utcákra, de demonstrációkat
tartottak nyugati nagyvárosokban is. A muszlimok dühkitörései az amerikai
érdekeltségek mellett brit, svájci és holland tulajdonokat sem kíméltek. A líbiai
incidenssel szinte egy időben szabadultak el az indulatok az egyiptomi
fővárosban, ahol a Tahrír tér ismét csatatérré változott. A tüntetők napokig
támadták az amerikai nagykövetséget. A jemeni fővárosban, Szanaában nem sokon
múlt, hogy megismétlődjenek a líbiai események: az őrjöngő tömeg megrohamozta
az amerikai nagykövetséget, és a főkapun át bejutott a szigorúan őrzött
létesítménybe. A hatóságok csak azzal tudták megfékezni az iszlamistákat, hogy
a levegőbe lőttek. Az összecsapásnak négy halálos áldozata volt.
End Time Info internet
újságon olvassuk, hogy május 27-én Leon Panetta, az Egyesült Államok védelmi
minisztere kijelentette, hogy az Egyesült Államok „katonai szempontból készen
áll” Irán megtámadására, szokás szerint az ország atomprogramját hozva fel
indokként. Panetta nyilatkozata az USA és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által
Bagdadban tartott tárgyalások után hangzott el. Hiába a hajlandóság Irán
részéről a tárgyalások folytatására, egy magas beosztású amerikai tisztviselő
szerint keményebb szankciók várnak az iszlám köztársaságra. Az Egyesült Államok
és Izrael úgy gondolják, hogy Irán csupán azért vesz részt a
tárgyalássorozatban, hogy időt nyerjen atomprogramja folytatásához. „Komoly
kétségeink vannak afelől, hogy megegyezésre juthatunk Iránnal, de muszáj
kimerítenünk a diplomáciai lehetőségeket” – idézte az izraeli katonai rádió az
amerikai tisztviselőt.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrei 27 százalékos
tisztaságúra dúsított uránium nyomait találták a fordói létesítményben februári
ellenőrzésük során. Diplomaták szerint elképzelhető, hogy az iráni technikusok
rosszul kalibrálták centrifugáikat, írja McClatchy. Atomfegyver előállításához
90 százalékos tisztaságú urániumra van szükség. Benjamin Netanjahu, izraeli
miniszterelnök azt mondta, hogy a tárgyalások csak abban az esetben lehetnek
sikeresek, ha Irán teljesen felhagy az urániumdúsítással, teljes, eddig
előállított dúsított urániumkészletét elszállíttatja az országból és bezárja
Qomban található földalatti urániumdúsító létesítményét, írta az Associated
Press május 9-én.
A cél tekintetében nincs különbség USA és Izrael
között, csupán a mód terén, most éppen az Irán elleni hadműveletek
időpontja miatt van vita. Netanjahu a vitát rövidre zárná egy izraeli
légitámadással az iráni atomállomások ellen. Ez természetesen viszonzásra
találna, és ha Irán déli tengerpartjai előtt már ott állomásozó amerikai flotta
is iráni célpont lenne, kész a háború.
Netanjahu mindenáron háborút akar, és azonnal. Humoros eset történt
közel egy évvel ezelőtt a Cannesben megtartott G20 csúcsértekezleten. Nem
figyelve rá, hogy egy interjú közvetítés után még élt a vonal, a francia elnök,
Sarkozy így szólt Obama elnökhöz:
‘Netanyahu, I can’t stand him. He’s a
liar.’ Mire az elnök : ‘You are sick of him, but I have to deal
with him every day.’ (Nem birom Netanjahut, egy hazug! — Neked van eleged
belőle, nekem minden nap bajom van vele.)
Lám a világ vezetői készséges kiszolgálói az izraeli
törekvéseknek, de úgy maguk között megegyeznek abban, hogy ami sok az sok.
Ennek azonban semmi kihatása a politikára, a második világháború után kialakult
hatalmi és előjogokra épült rendszer fennáll és nyomul globálisan.
Sir John Sawers a Daily Telegraph beszámolója szerint július
7-én tartott tájékoztatót magas beosztású köztisztviselőknek Teherán nukleáris
fejlesztési programjáról, közölve, Irán kétévnyire van attól, hogy atomfegyver
birtokosává váljon. Szerinte „amikor ez a pillanat elérkezik”, Izraelnek vagy
az Egyesült Államoknak el kell döntenie, hogy indít-e katonai akciót Irán
ellen. Az MI6 igazgatója szerint az irániak „elszántan haladnak” a nukleáris
fegyverekkel kapcsolatos összes ismeret és minden szükséges technológia
elsajátítása felé. Ugyanennyire egyértelmű azonban az is, hogy Izrael és az
Egyesült Államok „óriási veszélyekkel kerül szembe”, ha Irán atomfegyverrel
felszerelt állammá válik – tette hozzá. Részletek nélkül kijelentette azt is,
hogy az MI6 ügynökeinek tevékenysége nélkül Irán már 2008-ban nukleáris
fegyverzettel bíró ország lett volna, és nem lenne még most is kétévnyire az
atomfegyver birtoklásától.
Az amerikai hadi flotta sokkan régebb óta jelen van a Perzsa
öböl térségében, mint a „félelem” az esetleg és majdan elkészülő iráni
atombomba miatt. Április 9-i hír szerint az Egyesült Államok egy második
amerikai repülőgép-hordozót küldött a Perzsa-öbölbe az iráni atomprogram miatt
megnövekedett feszültség miatt – jelentette be az amerikai haditengerészet. Az
utóbbi tíz évben ez lesz a negyedik alkalom, amikor egyszerre két amerikai
repülőgép-hordozó tevékenykedik a Perzsa-öböl és az Arab-tenger térségében –
mondta Amy Derrick-Frost, a Bahreinben állomásozó 5. flotta főtisztje. Az
elsőként kivezényelt Abraham Lincolnhoz a nukleáris meghajtású Enterprise fog
csatlakozni. A két repülőgép-hordozó feladata az lesz, hogy támogassák az
Afganisztánban zajló amerikai katonai műveleteket, valamint a kalózokkal
szembeni fellépést a szomáliai partok mentén. Amy Derrick-Frost szerint a
második repülőgép-hordozó kirendelése „rutinintézkedés és nem valamilyen
fenyegetésre adott külön válasz”. Az Enterprise az amerikai haditengerészet
első nukleáris meghajtású repülőgép-hordozója. 1961-ben állt hadrendbe, és
használatból történő kivonását idén őszre tervezik.
„Rossz nyelvek” szerint éppen jól jönne az amerikaiaknak, ha
az irániak elsüllyesztik a USS Enterprise-t, amelyet 2013-ban terveznek
leselejtezni. Ennek a költsége – nukleáris és más veszélyes hulladék tartalma
miatt – csillagászati összegekbe kerül. Irán megtámadását igen nagy eseménnyel lehet
csak indokolttá tenni az amerika közvélemény részére. Az USA 1915-ben a
Lusitania óceánjáró állítólagos német tengeralattjáró általi megtorpedózására
hivatkozva, 1941-ben Pearl Harborra hivatkozva hajóztak be a két világháborúba.
Amir Ali Hadzsizadeh iráni tábornok szerint nem lehetséges
izraeli támadás amerikai közreműködés nélkül, ezért jogos lenne az Egyesült
Államok katonai támaszpontjai ellen intézett támadás. Az állami al-Alam
televíziónak nyilatkozó tábornok kijelentette, hogy ha háború lesz Izraellel,
abba a térség államai is belekeverednek, mert Irán megtámadja a Bahreinben,
Katarban és Afganisztánban lévő amerikai támaszpontokat.
Az Irán elleni izraeli légicsapás terve nagy vita tárgya
Izraelben. Az izraeli kormánykoalícióban résztvevő Sasz vallási párt szellemi
vezére, Ovadia Joszef rabbi augusztus 25-i szentbeszédében például arra
kérte az Urat, hogy „pusztítsa el Iránt és a Hezbollahot”. „Amikor azért
fohászkodunk, hogy ellenségeinknek és gyűlölőinknek végük legyen, az iráni
rendszerre kell gondolnunk, azokra a gonosz emberekre, akik fenyegetik Izraelt.
(…) Cselekedj jót, Istenünk, írtsd ki, gyilkold le őket” – mondta, amire az
összegyűlt tömeg azt válaszolta: „Ámen”. Ezzel szemben Saul Mofaz, az ellenzéki
Kadima vezetője Netanjahu és Barak „veszélyes, messianisztikus céljai”-ról
beszélt, ugyanakkor „szégyentelen”-nek és „cinikus”-nak nevezte a kormányt,
amelynek képviselői szerinte manipulatív céllal állítják be Iránt „egzisztenciális
veszély”-ként, nem törődve azzal, hogy az Irán elleni akció katasztrofális
következményekkel járhat.
Mindezt összevetve a tévedés kizárásával mondhatjuk, hogy a
tervezett izraeli légicsapás nyomán a Közel-Kelet egésze hadszintér lesz, arra
meg csak aggódással gondolunk, hogy Európa is belesodródik, és akkor ott van
még Oroszország és Kína megszakadó üzleti érdekeltségeivel. Az Európai Unió
ezév január 23-án hozott határozatával olajembargót vezetett be Irán ellen. Az
EU-országok külügyminisztereinek tanácskozásán megfogalmazott idokolás: hogy a
teheráni rezsim ne tudja finanszírozni nukleáris programját. Az intézkedés
értelmében azonnali tilalmat mondtak ki iráni nyersolajimportról szóló új
szerződések megkötésére, az érvényben levő szerződéseket öt hónapos, július
1-jéig tartó átmeneti időszak beiktatásával mondták fel. Ezen a vonalon vezetve
Magyarország is részese az Irán-ellenes lépésnek. Hogyis lehetett volna ebből
kimaradni? És mindabból, ami még jön?
Molnár Gusztáv írja (hvg.hu 2012. szept. 9.):
„Egy volt amerikai tisztségviselő a következőképpen
értelmezte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség legutóbbi Iránról szóló
jelentését: 1. Az irániaknak immár 2100 urándúsító centrifugájuk van a
légicsapásokkal gyakorlatilag meg nem semmisíthető fordói nukleáris
létesítményben. 2. Ugyanakkor nem nőtt azoknak a gépeknek a száma, amelyek
20%-os dúsításra képesek, és a 20%-ra dúsított üzemanyag egy részét
átszállították a Teheráni Kutató Reaktorba, ami azt jelenti, hogy nem növelték
az atombomba gyártására alkalmas uránmennyiséget.”
Az amerikai neokonzervatív politikai tábor egy ismert
kommentárora (Charles Krauthammer) a Washington Post augusztus 31-i
számában közzétett elemzéséből Molnár Gusztáv (hvg.hu) az alábbiakat állapítja
meg:
„1. hogy az amerikai nekonzervatívok Izrael melletti
elkötelezettsége tulajdonképpen egy bizonyos (az övékével rokon) izraeli
ideológia és politika melletti elkötelezettség; 2. amennyiben Izrael támadást
intéz Irán ellen, és az Obama-adminisztráció és az amerikai közvélemény
azt nem fogja egyöntetű lelkesedéssel fogadni, a neokonok (a Romney-tábor
egészével egyetemben, amelyben persze nem csak neokonok vannak) egyértelműen
Obamát fogják okolni, amiért Izrael, látva Amerika passzivitását, »kénytelen
volt« önállóan cselekedni.
De cselekedni fog-e Izrael? Egyre nő a valószínűsége annak,
hogy igen, és Douglas Bloomfieldnek igaza lehet abban, hogy erre november 6-a
előtt fog sor kerülni. Mint erre korábban már én is utaltam, Netanjahu és
Romney közeli kapcsolata régi keletű. Bloomfield rámutat arra, hogy »sok a
közös barátjuk, tanácsadójuk és pénzügyi támogatójuk«, és így nem zárható ki,
hogy »a maximális politikai hatás érdekében a két tábor összehangolja a
stratégiáját«. »Az izraeli politikai vitát látva – teszi hozzá a befolyásos
washingtoni szerző – nehéz nem arra gondolni, hogy az iráni nukleáris
fenyegetés ugyan az ország első számú stratégiai problémája, de az a tény, hogy
a legfelsőbb vezetés ennyire sürgetőnek tartja a dolgot, valahol azzal
magyarázható, hogy Obama politikai sebezhetőségét akarják kihasználni,
belesodorva az Egyesült Államokat egy olyan konfliktusba, amelyről az elnök úgy
gondolja, hogy mind ő, mind az ország nehezen engedhet meg
magának.«
Bár az kétségtelen tény, hogy Obamának mindenképpen ártana a
választások előtti izraeli katonai akció, míg Mitt Romney – mint erre Philip
Stephens is felhívta a figyelmet a The Financial Times szeptember 6-i számában
– a »biztonságos kispadról« figyelve az eseményeket »lelkesen szurkolhat a
november előtti légicsapásnak«, én mégsem értek egyet Douglas Bloomfieldnek
azzal az ugyan óvatosan, de mégiscsak félreérthetetlenül megfogalmazott
tézisével, hogy a november 6-a előtti támadás fő célja nem annyira az iráni
atomprogram leállítása, mint inkább Barack Obama újraválasztásának a
megakadályozása.”
Nagy a valószínűsége annak, hogy Obama nem híve – legalábbis
egyelőre – az Irán elleni háborúnak. Ilyen álláspontja nem valamiféle Izrael
érdekeivel ellentétes természetű, hiszen Obama ilyennel nem vádolható. Például
szolgál állásfoglalása az őshonos palesztinok státusza kérdésében, ami az
Izrael léte óta megoldatlan. Az ügy nemzetközi vita tárgya, az izraeli politika
nem fogadja el annak a ténynek a jogi fennállását, hogy két ott élő nép országa
a terület, amelyen a modern Izrael állam létrejött és folyamatosan növeli
területét. Obama ezzel a nézettel soha nem helyezkedett szembe, mint például
elődei, Gerard Ford, Jimmy Carter és az idősebb Bush, akik felléptek Izraellel
szemben az arab–izraeli béke érdekében. De most súlyosabb kérdésről, a
háborúról van szó. Erőjáték folyik itt vajon Obama és Netanjahu között? Illetve
a békés vagy a háborús megoldás között?