Gerald Celente: A csontjaimban érzem, hogy készül valami


Egyre több elemző és elismert közgazdász figyelmeztet egy újabb globális összeomlás érkezésére. Habár a Bibliában nem találunk konkrét utalást egy ilyen eseményre, ettől függetlenül a dolgok ilyetén alakulása összhangban van több fontos, a végső időkkel kapcsolatos bibliai próféciával is és nyilvánvaló, hogy egy gazdasági összeomlás felgyorsítaná a világkormány és az Antikrisztus hatalomra jutását valamint a tervezett gazdasági rendszer (Jelenések 13:16-18) bevezetését. (Joseph Candel)


Forrás: EndTimeInfo.com
„A világ a Nagy Gazdasági Világválság, a legnagyobb világválság felé rohan,” nyilatkozta Gerald Celente, a Trends Research Institute alapítója múlthét kedden.
„A következő válság sokkal rosszabb lesz, mint amit a 30-as években tapasztalt a világ. Most egy globális korban élünk így a válság is globálisan terjed.”
Celente elmagyarázta, hogy az amerikai Fed úgy 18-25 milliárd dollárt (attól függően, hogy melyik becslés alapján számolunk) pumpált a pénzrendszerbe a bukásra túl nagy bankok és az egész korrupt bankrendszer kimentésére. „Az eredmény? Nem egyéb, mint a munkanélküliségi adatok további romlása, beleértve további 750.000 munkahely megszűnését március óta, ami semmissé tett minden esetleges aprócska növekedést az amerikai munkaügyi piacon.”
Több ezermilliárd dollár sem volt képes elindítani a kilábalást. „Amerika egy ültetvényes gazdaságra kezd hasonlítani,” mondja Celente. Ahogy a 30-as évek válsága magas bűnözést, alkoholizmust és az öngyilkosságok számának növekedését eredményezte, a mai „Nagyobb Gazdasági Világválság” az akkori körülmények megismétlődését hozza ebben az országban. Egy igazi gazdasági rémálom zajlik a velejáró társadalmi problémákkal.
„Mit mutatnak a bűnözési statisztikák? Az őrület kezd elhatalmasodni,” mondja Celente.
„Az ember kinyitja az újságot vagy bekapcsolja a tévét és mit lát nap mint nap? Legyen az a Batman-őrült, a Síita vérontás vagy egy kórházi családirtó, minden nap egy újabb hidegvérrel elkövetett eseményről hallunk. A társadalom szétesése megkezdődött.”
Sajnos az őrület nemcsak az Egyesült Államokra jellemző. Globális jelenségről van szó.
Izraelben, Spanyolországban, Görögországban ugyanezt látjuk. Négy izraeli gyújtotta fel magát egyetlen hónap leforgása alatt a kilátástalanság miatt. A spanyolok élelmiszer áruházakat támadnak meg és fosztanak ki. Görögországban kitoloncolják a bevándorlókat. Az a társadalom is szétesőben van.
„Háború készülődik? Esetleg a történelem ismétli önmagát?” – teszi fel a költői kérdéseket Celente. „Tekerjük csak vissza a kazettát! 29-es válság, valutaháborúk, kereskedelmi háborúk, világháborúk. 2008-as pánik, komoly válság és a jelenleg folyó valutaháborúk.”
„A rial süllyed, a rúpia már értéktelen, az euró esik. Most már Szlovéniában is bankrohamok vannak. Romániában előrehozott választások lesznek.”
Celente elmondta még, hogy Argentínában tőkekorlátozásokat vezettek be, Brazíliában pedig a hirtelen szárnyalást követően komoly aggodalmak merültek fel az ország gazdaságát és valutáját illetően. Kínából, az egyetlen nemzet felől, ahonnan sokan a globális kilábalást remélték, több hónapja olyan adatok érkeznek, amik egyértelműen mutatják, hogy az ázsiai nagyhatalom gazdasága sem immunis a válsággal szemben, két évtizede nem látott lassulást produkálva.
Tehát „háborúzik-e a világ? Igen,” mondja Celente. „A III. Világháború ott van a láthatáron. Talán helyesebb lenne azt mondani, hogy már küszöbön áll.”
„Hiszem, hogy egy újabb szeptember 11 jellegű esemény is vár még ránk,” tette hozzá. „Nem tudom, hogy megrendezett-e vagy valós, gazdasági vagy geopolitikai, de valami a csontjaimban azt mondja, hogy jobb most felkészülni, mert hirtelen fog beütni.”
Pegapost